A tizenötödik TERMIK Tábort 2025. június 30. és július 9. között rendezzük meg a Zemplénben, Makkoshotyka környékén. A tíz napos tábor során a helyi természeti és kulturális értékek megismerése mellett számtalan szabadidős programmal és játékkal is készülünk.
A TERMIK Tábor nomád stílusú, ami azt jelenti, hogy a nagyvárosi környezettől távol, egy csörgedező patakokkal határolt, a hegyek közt eldugott, zöld pázsitos réten verjük fel sátrainkat. Magunknak főzünk a szervezők által előre megépített bronzkori tűzhelyekben, „pottyantós” wc-ink lesznek, és egy fürdősát runk, ahol a nap melegítette vízzel, lavórok segítségével mosakodhatunk.
Résztvevőként a táborban 13 fős „családokba” lesztek beosztva. Ezek a családok járják végig délelőttönként forgószínpadszerűen a különböző programokat, melyeken megismerkedhettek többek között a környék állataival, növényeivel, a helyi emberek szokásaival, megtanulhattok tájékozódni, vagy elsajátíthatjátok a szabadtéri főzés csínját-bínját. Mindezeket persze nem unalmas előadások keretében, hanem a gyakorlatban, környékbeli séták, kirándulások során.
Hogy egyéni ötleteiteket, kreativitásotokat is megmutathassátok, egy napot drámázással – a tábori mese egy fejezetének színpadi megjelenítésével – vagy egyéb művészeti tevékenységgel töltenek a családok.
Délutánonként fergeteges össztábori játékok, játékos feladatok, vagy szabadon választható, a délelőttieknél magasabb szintű szakmai programok várnak Rátok, amik segítségével még jobban elmerülhettek egy-egy témában. A napot mindig közös, tábortűz körüli beszélgetéssel, énekléssel, és az aznapi drámázós család előadásának megtekintésével zárjuk.
A családokban természetesen lesznek pótszülők is, tehát egy „papi” vagy „mami” az egész tábor során kísér majd Benneteket és hozzájuk fordulhattok, ha bármi gondotok van, a nap 24 órájában.
Tudj meg többet
Alapadatok
A TERMIK Táborral kapcsolatos legfontosabb adatok és dokumentumok rövid gyűjteményét találod itt meg.
A tábor menete, programja
Az utazás, a tábor programjai és a tábori élet részletesen, napokra lebontva.
Táborhely, tábori létesítmények
A táborhely és az infrastruktúra bemutatása, illetve a létesítmények használatának szabályai.
Szervezőcsapat
A családfők, szakik, segítők és a többiek pár soros, saját maguk által írt bemutatkozásai.
Vélemény, hozzászólás?